Informatikai fejlesztés

Külön felhívás kísérleti tevékenységekre Ukrajnából származó fiatalok támogatására

A kezdeményezés célja a háború által érintett ukrajnai fiatalok támogatása civil társadalmi és ifjúsági beavatkozásokon keresztül, az Európa Tanács értékrendjének keretein belül. A projektpályázatok magukban foglalhatnak olyan tevékenységeket, mint az egymástól való tanulás és támogatás, képzések és műhelyek, tájékoztatás és tanácsadás, figyelemfelkeltés és kapacitásépítés fiatalok, ifjúsági munkások és ifjúsági vezetők számára, ukrajnai fiatalok találkozói, elemzések, kutatások és egyéb tevékenységek amelyek az ifjúsági munka elvein és gyakorlatán alapulnak. A tevékenységeknek lehet helyi, regionális vagy országos hatóköre, és kiterjedhetnek a határokon átnyúló helyi tevékenységekre is. A tevékenységek megvalósíthatók személyesen, online és hibrid formátumban.

Külön felhívás kísérleti tevékenységekre Ukrajnából származó fiatalok támogatására Read More »

Ifjúsági részvételi tevékenységek

A pályázattípus célja

A pályázattípus az ifjúsági részvétel alternatív, szektorokon átnyúló, innovatív és digitális formáit támogatja, ezáltal teremtve meg a lehetőséget a fiatalok aktív részvételére, minden háttérből. A ifjúsági részvétel tevékenységek ideálisak a fiatalok és döntéshozók közti párbeszédek kialakítására, és a fiatalok az európai demokratikus életben való részvételének erősítésére. Ennek közvetlen eredményeként növelhető a fiatalok érdekképviselete az őket érintő döntésekben.

Ifjúsági részvételi tevékenységek Read More »

Pályázat az internetes szabadságot, a digitális biztonságot és az internet általános egészségét erősítő informatikai technológiák, infrastruktúrák és közösségek támogatására

Az Internet Freedom Fund az OTF elsődleges módja, hogy támogassa a nyílt és hozzáférhető technológia-központú projekteken dolgozókat és embereket, amelyek elősegítik az emberi jogokat, az internet szabadságát és a nyitott társadalmakat.

Pályázat az internetes szabadságot, a digitális biztonságot és az internet általános egészségét erősítő informatikai technológiák, infrastruktúrák és közösségek támogatására Read More »

HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS

Ipari parkok, iparterületek fejlesztése
B. Inkubátorházak fejlesztése
C. Vidéki gazdaság üzleti infrastrukturális
hátterének támogatása
A megvalósítás helyszíne a kevésbé fejlett régiók
vonatkozó terület-specifikus melléklet szerinti megyéinek
települései;
Kivéve:
– Budapest, továbbá
– a vármegyei Integrált Területi Programokban
meghatározott azon városok és várostérségek
közigazgatási területe, amelyek a TOP_Plusz1.3 intézkedés (Fenntartható Városfejlesztés)
keretében jogosultak támogatási kérelmet
benyújtani.
A felhívás
 meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg, összes elszámolható
költség alapon1, 73 401 577 000 Ft

HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS Read More »

SZOCIÁLIS CÉLÚ VÁROSREHABILITÁCIÓ

Lakóépületek korszerűsítése, felújítása
Modern szociális bérlakások kialakítása, komfortosítása
Lakóépületek, lakások és melléképületeik
megszüntetése
Önkormányzati bérlakás biztosítása szolgálati lakásként
Szociális naperőmű, energiaközösség létrehozására
irányuló mintaprojekt megvalósítása
Közösségi és szociális funkciót szolgáló tevékenységek,
célzottan az alacsony társadalmi státuszú lakosság
felzárkózása, beilleszkedésének elősegítése,
készségfejlesztése
Közbiztonsági funkció, a közbiztonság javítását, a
fejlesztés eredményeinek megőrzését szolgáló
tevékenységek
Foglalkoztatást elősegítő funkció
Közterületi beruházások

SZOCIÁLIS CÉLÚ VÁROSREHABILITÁCIÓ Read More »

HELYI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE

TOP_PLUSZ-3.3.2-21 Jelen felhívás keretében a jó minőségű közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása érdekében egészségügyi alapellátás, járóbeteg szakellátás, prehospitális sürgősségi ellátás, valamint szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése támogatható.
A felhívás
 meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg, összes elszámolható
költség alapon1
, 57 954 800 000 Ft.

HELYI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE Read More »

ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK

Támogatható a települések fejlesztését célzó
vízgazdálkodás, zöld- és kékinfrastruktúra fejlesztése,
önkormányzati tulajdonú épületek gazdaságélénkítő, ill.
közösségi célú fejlesztése, kerékpárforgalmi infrastruktúra,
kulturális, sport és egyéb közterület fejlesztési
beruházások, közlekedésbiztonsági, forgalomcsillapítást
segítő, közösségi közlekedéshez kapcsolódó fejlesztések,
továbbá hulladéklerakó rekultiváció és barnamezős
területek kármentesítése.
Meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg, összes elszámolható
költség alapon1
, 278 250 000 000 Ft.

ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK Read More »

Pályázati kiírás médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt filmalkotások gyártás előkészítésének támogatására

Nemzeti Filmintézet
Pályázatot ír ki médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt televíziófilm és televíziófilm sorozat, dramatizált dokumentumfilm, valamint animációs film és animációs sorozat (a továbbiakban: filmalkotás) gyártás előkészítésének közvetlen, vissza nem térítendő támogatására.

Pályázati kiírás médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt filmalkotások gyártás előkészítésének támogatására Read More »

Pályázatok szűrése

Fejlesztés célja
Fejlesztés célja
Igénylők köre
Igénylők köre
Megvalósítási régiók
Megvalósítási régiók
Támogatási forma
Támogatási forma
Pályázat nyelve
Pályázat nyelve
Pályázat státusz
Pályázat státusz