Művészeti

Barangoló

A Barangoló alprogram célja, hogy lehetőséget és szakmai támogatást nyújtson pályájuk elején lévő előadóművészeknek, fiatal – kőszínházi struktúrán kívüli – művészeti társulatoknak, alkotóközösségeknek ötleteik megvalósításához.

Barangoló Read More »

Gyárkert Kultúrpark Fesztiválterület

A felhívás célja olyan zenei, cirkuszművészeti, táncművészeti vagy színházi produkciók támogatása, melyek előadói kiemelkedő relevanciával bírnak a hazai és a nemzetközi kulturális szintérben, művészetük minőségével és annak elismertségével hozzáadott értéket képviselnek a VEB2023-EKF Program éves kínálatában, melyek hírértéke képes méltóképpen hozzájárulni Veszprém és a régió ismertségéhez és amelyek megfelelnek az alábbi három paraméter közül legalább egynek: 

Nagyszabású, látványos, nemzetközi érdeklődésre számot tartó, szabadtéri helyszínen megvalósítható és legalább 1000 fő közönséget vonz. (16x10m színpadra) 

Helyi érdekeltségen túlmutat, szabadtéri helyszínen megvalósítható, legalább 200 fő közönséget vonz. (8x5m színpadra) 

Színpadtechnikát vagy színpadi környezetet nem igényel, szabad térben megvalósítható, nagyszabású, látványos, legalább 1000 fős tömeget vonz.

Gyárkert Kultúrpark Fesztiválterület Read More »

Kulturális pályázatok-Nyílt képzőművészeti pályázati kiírás

Pályázati felhívás

a terézvárosi kulturális pályázatok önkormányzati támogatására

A terézvárosi önkormányzat pályázatot hirdet olyan Terézváros közigazgatási területén legalább 90 napja bejegyzett székhellyel – országos vagy regionális szervezet esetén önálló terézvárosi szervezeti egységgel – rendelkező, tevékenységüket részben vagy egészben a VI. kerületben kifejtő
· alapítványoknak és egyesületeknek, amelyek létesítő okiratában szerepel a kulturális alaptevékenység, valamint
· gazdasági társaságoknak és egyéni cégeknek, amelyek létesítő okiratában kulturális, vagy azt támogató, kiegészítő tevékenység szerepel.

Kulturális pályázatok-Nyílt képzőművészeti pályázati kiírás Read More »

Filmalkotások értékesítését elősegítő marketing tevékenység támogatására

pályázati elvekkel összhangban pályázatot ír ki filmszínházban bemutatandó, egész estés (legalább 70 perces) játékfilmek, animációs filmek, dokumentumfilmek,és médiaszolgáltatásban bemutatandó televíziófilmek és televíziófilm sorozatok (a továbbiakban együttesen: filmalkotások) értékesítését elősegítő marketing tevékenységének közvetlen, vissza nem térítendő támogatására.

Filmalkotások értékesítését elősegítő marketing tevékenység támogatására Read More »

Közösségi célokat szolgáló, közérdekű és humánus okokból megvalósítandó tevékenységek, civil kezdeményezések 2023. évi támogatására

A pályázat célja:

A Pro Filii Alapítvány pályázatot hirdet civil és nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek számára olyan közösségi célokat szolgáló, közérdekű, vagy humánus okokból megvalósítandó tevékenységek, civil kezdeményezések támogatására, amelyek

hozzájárulnak a Magyarországon és a határon túli magyar lakta településeken élők vagy azok egy csoportja – kiemelten a gyermekek – egészségügyi helyzetének, életmódjának, esélyegyenlőségének javításához,
segítik a szociálisan és egészségileg hátrányos helyzetűek életminőségének javítását,
emelik hazánk szellemi-, művészeti-, kulturális- és sportéletének színvonalát.

Közösségi célokat szolgáló, közérdekű és humánus okokból megvalósítandó tevékenységek, civil kezdeményezések 2023. évi támogatására Read More »

IRÁNY KÖZÉP-EURÓPA! – CEEPUS FREEMOVER HALLGATÓI ÉS OKTATÓI ÖSZTÖNDÍJAK: 2023/2024 ŐSZI FÉLÉV

Széleskörű pályázási lehetőségek a 2023/2024 őszi félévre, aktív státuszú hallgatók és oktatók részére. A CEEPUS Freemover pályázattípusban bármely hazai felsőoktatási intézményben aktív státuszú hallgatók és oktatók nyújthatnak be pályázatot tanulmányi vagy oktatási célú mobilitási ösztöndíjra valamely CEEPUS tagország bármely akkreditált felsőoktatási intézményébe. A 2023/2024-es tanév őszi félévére az alábbi CEEPUS országokba nyújtható be freemover pályázat:

IRÁNY KÖZÉP-EURÓPA! – CEEPUS FREEMOVER HALLGATÓI ÉS OKTATÓI ÖSZTÖNDÍJAK: 2023/2024 ŐSZI FÉLÉV Read More »

Pályázatok szűrése

Fejlesztés célja
Fejlesztés célja
Igénylők köre
Igénylők köre
Megvalósítási régiók
Megvalósítási régiók
Támogatási forma
Támogatási forma
Pályázat nyelve
Pályázat nyelve
Pályázat státusz
Pályázat státusz