Magyar

Pályázat munkahelyi képzések támogatására – Újra pályázható

Magyarország Kormánya pályázati felhívása mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok számára, munkaerő képzési költség és bértámogatás igénylésére, továbbá mikro- és kisvállalkozások esetében szakmai megvalósítói költségek támogatására. A pályázati felhívás kódja: GINOP Plusz-3.2.1-21 Újra pályázható: 2024. március 5-től. Mi a pályázat célja? A támogatás célja, hogy a feltételeknek megfelelő vállalkozásoknak továbbadott támogatást nyújtson a munkahelyi képzések […]

Pályázat munkahelyi képzések támogatására – Újra pályázható Read More »

Pályázati felhívás magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására – 2024

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2024. évi alapjából, magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.   A könyvkiadók/intézmények pályázhatnak: romániai szerzők magyar nyelven írt műveivel; bárhol élő magyar szerzőknek az erdélyi magyar szellemi-társadalmi élet múltjához és jelenéhez kötődő munkáival.

Pályázati felhívás magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására – 2024 Read More »

Súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatását elősegítő támogatás

A Kormány fokozott figyelmet fordít a munkaerőpiaci szempontból hátrányosabb helyzetben lévő csoportok foglalkoztatására, amelyet dinamikus és egyszerű támogatási rendszerrel ösztönöz. A támogatás a súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatását segíti elő és annak hátrányos következményeinek enyhítését célozza. Az állami foglalkoztatási szerv a súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatását elősegítő támogatást folyamatosan nyújtja. A támogatás szempontjából a súlyosan

Súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatását elősegítő támogatás Read More »

ÁLLATI GENETIKAI ERŐFORRÁSOK EX SITU ÉS IN VITRO MEGŐRZÉSÉNEK, ÉS SZAKMAI TÁMOGATÓ TEVÉKENYÉG MEGVALÓSÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA

A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (4) bekezdése alapján megkezdi a „Állati genetikai erőforrások ex situ és in vitro megőrzésének, és szakmai támogató tevékenyég megvalósításának támogatása” című (KAP-RD24-RD26-1-24 kódszámú) pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetését. A pályázati felhíváshoz kapcsolódó

ÁLLATI GENETIKAI ERŐFORRÁSOK EX SITU ÉS IN VITRO MEGŐRZÉSÉNEK, ÉS SZAKMAI TÁMOGATÓ TEVÉKENYÉG MEGVALÓSÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA Read More »

GREENGAGE 2024 – A zöld elkötelezettség díja

A verseny célja, hogy megtalálja és bemutassa azokat az eredményes vállalatokat, akik ma Magyarországon fenntarthatóan, kiemelt fontossággal, „öko-tudatosan” és környezetkímélően gyártanak innovatív termékeket, adnak el szolgáltatásokat, vagy támogatják fejlesztéseikkel, folyamataikkal a piacot. A PÁLYÁZÓK KÖRE, NEVEZÉSI FELTÉTELEK Pályázni a 2020. január 1. és 2023. december 31. között, Magyarországon megvalósult projektekkel lehet. Korábbi Greengage versenyen leadott pályaművekkel abban az esetben lehet

GREENGAGE 2024 – A zöld elkötelezettség díja Read More »

Komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére „MMIA Plusz-2.2.1-24”

Célcsoport társadalmi beilleszkedésének segítése, amely alatt az alábbi tevékenységek értendők: – harmadik országbeli állampolgárok magyarországi lakhatásának és megélhetésének támogatása; – harmadik országbeli állampolgárok magyar mint idegen nyelvi képzése; – harmadik országbeli állampolgárok munkaerőpiaci beilleszkedésének segítése; – harmadik országbeli állampolgárok állampolgári és interkulturális kompetenciáinak fejlesztése; – migráns hátterű gyermekek iskolai beilleszkedésének és felzárkózásának segítése.

Komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére „MMIA Plusz-2.2.1-24” Read More »

Ukrajnából érkezők foglalkoztatásának ösztönzése érdekében vállalati gyermekmegőrzés és nyelvtanfolyam támogatása

Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság „Ukrajnából érkezők foglalkoztatásának ösztönzése érdekében vállalati gyermekmegőrzés és nyelvtanfolyam támogatása” (Pályázati azonosító: UKR) címmel pályázatot hirdet.   A program célja a Magyarországon kisgyerekkel tartózkodó ukrán szülők munkavállalási környezetének elősegítése, a magyarországi munkaerőhiány enyhítése. A célok eléréséhez elengedhetetlen az ukrán állampolgár munkavállalók beilleszkedésének elősegítése és az alapvető

Ukrajnából érkezők foglalkoztatásának ösztönzése érdekében vállalati gyermekmegőrzés és nyelvtanfolyam támogatása Read More »

30 év feletti álláskeresők foglalkoztatásához nyújtanak támogatást

A 2023. december 1-én indult TOP­ Plusz uniós projekt célja a munkaerő kereslet és kínálat vármegyei szintű összehangolása, a vármegye járásaiban munkát vállalni szándékozó, álláskereső és inaktívak foglalkoztathatóságának javítása, nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedésének segítése. A programban a 30 év feletti álláskeresők és 30 év feletti inaktív személyek foglalkoztatásához nyújtható támogatás. A pályázat keretösszege: 2,7 milliárd Ft

30 év feletti álláskeresők foglalkoztatásához nyújtanak támogatást Read More »

Élménynapok munkahelyeken GYEREKEKnek!

Több mint 60 munkahely vett részt 2023-ban a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Balansz Intézetének nagy sikerű #mutiholdolgozol kampányában. Mindegy, hogy kis-közepes, vagy nagyvállalat, egyetem, önkormányzat vagy rendőrség, a cél ugyanaz: segíteni a gyerekeket/fiatalokat abban, hogy jobban eligazodjanak a modern munkalehetőségek erdejében. Miért érdemes részt venni az akcióban? Jelentkezés után a vállalatok kreatív csomagot és

Élménynapok munkahelyeken GYEREKEKnek! Read More »

A Balatonfüred – Csopaki Borvidék arculati elemeire vonatkozó tervpályázat

Borvidékünk szakmai szervezeteivel arra teszünk kísérletet, hogy a borvidék legfontosabb arculati elemeit modernizáljuk. Célunk az egységes, jól felismerhető és időtálló info-kommunikáció megteremtése, amely tájba illő esztétikai élményt nyújt, hozzáadott értéket teremt a környék szőlőtermesztőinek és borászatainak, valamint megkönnyíti a tájékozódást a környékre látogató vendégek számára. Pályázat tárgya: 1. Térkép 2. Dűlőtábla 3. Borászati cégtábla A

A Balatonfüred – Csopaki Borvidék arculati elemeire vonatkozó tervpályázat Read More »

Pályázatok szűrése

Fejlesztés célja
Fejlesztés célja
Igénylők köre
Igénylők köre
Megvalósítási régiók
Megvalósítási régiók
Támogatási forma
Támogatási forma
Pályázat nyelve
Pályázat nyelve
Pályázat státusz
Pályázat státusz