Jász-Nagykun-Szolnok

A Közösségi Programok és Fesztiválok Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint: a támogatandó […]

A Közösségi Programok és Fesztiválok Kollégiuma nyílt pályázati felhívása Read More »

Tanulmányi versenyek támogatására 2026

Pályázati kiírás versenyszervezés támogatására 2026-os gazdasági évre Pályázatot hirdetünk tanulmányi versenyek megrendezésének támogatására az intézményeink számára. (A Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények számára.) A legalább öt éves hagyománnyal rendelkező, a Katolikus Pedagógiai Intézettől más támogatásban nem részesülő, országos tanulmányi versenyek költségeinek kiegészítésére, legfeljebb 200 000 Ft összegre lehet pályázatot benyújtani. Intézményenként egy pályázat

Tanulmányi versenyek támogatására 2026 Read More »

Pannónia Ösztöndíjprogram kommunikációs kampányának megvalósítására

1. A pályázat célja A Tempus Közalapítvány, mint támogató (továbbiakban: TKA) pályázatot hirdet a Pannónia Ösztöndíjprogram brand ismertségének növelése mellett, az ösztöndíjasok számának növelése érdeklében történő aktivitások támogatására, kommunikációs- és marketing kampányok megvalósítására. 2. A pályázat benyújtására jogosultak köre Pályázatot azok a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény alapján létrehozott közérdekű

Pannónia Ösztöndíjprogram kommunikációs kampányának megvalósítására Read More »

Az Év Építőipari Projektkampánya

A díj célja Elismerni azokat a gyártói, forgalmazói, kivitelezői, fejlesztői vagy ügynökségi kampányokat, amelyek egy konkrét projekt, termék vagy technológia kapcsán hitelesen és szakmailag magas színvonalon muta ák be az építőipar értékeit, innovációját és társadalmi hasznosságát. A kategória díjazza azokat a B2B és B2C kampányokat, amelyek szakmai projekteket, technológiákat vagy termékmegoldásokat mutatnak be, hozzájárulva a

Az Év Építőipari Projektkampánya Read More »

Az Év Építőipari Marketingkommunikációs Személye

Az ÉVOSZ Média Tagozata várja a jelöléseket a 2025. évi Építőipari Marketingkommunikációs Személye Díjra, amely elismeri azokat a kiváló szakembereket, akik példaértékű munkát végeznek az építőipari marke ngkommunikáció területén. Miért érdemes jelölni?  Elismeri a kommunikációs szakemberek kiemelkedő teljesítményét,  Inspirálja és mo válja a kollégákat,  Segí a legjobb gyakorlatok megosztását az iparágban, 

Az Év Építőipari Marketingkommunikációs Személye Read More »

Az Év Építőipari Márkakommunikációs Kampánya

A díj célja Elismerni azokat az építőipari vállalatokat és kommunikációs csapatokat, amelyek márkaépítésben, reputációban, hitelességben vagy employer branding területén kiemelkedő eredményeket értek el. A kategória azokat a kampányokat díjazza, amelyek nem közvetlen értékesítési céllal, hanem bizalomépítéssel, imázserősítéssel, társadalmi felelősségvállalással vagy kommunikációval járultak hozzá a vállalat és az iparág megítélésének javításához. Pályáza feltételek 1. Bármely építőipari

Az Év Építőipari Márkakommunikációs Kampánya Read More »

Az Év Építőipari Társadalmi Felelősségvállalása

A díj célja, hogy elismerje az építőipar azon szereplőit, akik kimagasló társadalmi, fenntarthatósági és közösségi tevékenységükkel hozzájárulnak az iparág pozitív megítéléséhez és az építe környezet fejlesztéséhez. A pályázat célja, hogy bemutassa a jó példákat, és ösztönözze az ágaza szereplőket CSRterületük fejlesztésére. Pályáza Feltételek A Díjra pályázhat minden, magyarországi székhellyel rendelkező, az építőipar, építéságazat területén tevékenykedő

Az Év Építőipari Társadalmi Felelősségvállalása Read More »

EIC STEP Scale Up HORIZON-EIC-2026-STEP

Várható eredmény: Az EIC STEP Scale Up pályázat teljes indikatív költségvetése 300 millió euró 2026-ra, amely várhatóan 900 millió euróra emelkedik a 2025-2027 közötti időszakban. A költségvetésből fel nem használt összeget elsőbbséget élvezően az EIC Accelerator nyílt pályázatához fogják elkülöníteni. A támogatás kizárólag tőkebefektetés formájában történik, amelyet az EIC Alap kezel. A pályázatra pályázók nem

EIC STEP Scale Up HORIZON-EIC-2026-STEP Read More »

Kulturális és előadóművészeti projektek támogatása

A Japán Alapítvány Tokiói Központ pályázati kiírása Pályázat japán előadóművészek valamint a japán kultúra megismertetését megcélzó szakértő előadók meghívására (Q-DACS) Célja, hogy anyagi támogatást nyújtson a saját műveiket (közönségszereplések, előadások, bemutatók és nemzetközi társprodukciók) külföldön bemutató japán előadóművész-csoportok, valamint a külföldön megrendezésre kerülő kulturális események (workshopok, bemutatók, előadások) meghívott japán szakértői számára. Jelen pályázatot olyan

Kulturális és előadóművészeti projektek támogatása Read More »

Várható:Versenyképes erdőgazdálkodást szolgáló beruházások támogatása

KAP-RD40-RD12-1-25 Versenyképes erdőgazdálkodást szolgáló beruházások támogatása A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (4) bekezdése alapján megkezdi a „Versenyképes erdőgazdálkodást szolgáló beruházások támogatása” című (KAP-RD40-RD12-1-25 kódszámú) pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetését. A pályázati felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2025. november

Várható:Versenyképes erdőgazdálkodást szolgáló beruházások támogatása Read More »

Pályázatok szűrése

Fejlesztés célja
Fejlesztés célja
Igénylők köre
Igénylők köre
Megvalósítási régiók
Megvalósítási régiók
Támogatási forma
Támogatási forma
Pályázat nyelve
Pályázat nyelve
Pályázat státusz
Pályázat státusz