Közép-Magyarország

Pályázati felhívás kerékpárral való közlekedés és autómentes szabadidő eltöltésére – 2023. év

Pályázat célja:
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata a Zuglói Közösségi Klímastratégiában megfogalmazott célok elérése érdekében pályázatot ír ki, amellyel elő kívánja segíteni, hogy a helyi lakosság körében a kerékpárhasználat növekedjen, a szabadidős események támogatása révén a helyi közösségek fejlődjenek, a rekreációs tevékenységeknek köszönhetően növekedjen az egészségtudatos szemlélet.

Pályázati felhívás kerékpárral való közlekedés és autómentes szabadidő eltöltésére – 2023. év Read More »

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰVÉSZETI ÉS KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI
FELHÍVÁS
4.4. A pályázatot kizárólag a „Pályázati adatlap” pontos, hiánytalan kitöltésével lehet benyújtani,
amelyen az alábbi adatokat kell kitölteni, illetve az alább felsorolt iratokat kell csatolni:
a) a pályázó adatai, e-mail címe, telefonszáma,
b) a támogatni kért tevékenység megnevezése és bemutatása legfeljebb egy oldal terjedelemben,
mely tartalmazza a megvalósítás időpontját is,
c) a kért támogatás pontos összege és a támogatni kért tevékenység teljes, részletes
költségvetése,
d) amennyiben a pályázó 2023-ban már részesült a Kőbányai Önkormányzat támogatásában,
ennek feltüntetése a támogatás céljának és összegének megjelölésével,
e) természetes személy esetén a lakcímről szóló hatósági igazolvány lakcímet tartalmazó
oldalának másolata,
f) igazolás arról, hogy a civil szervezet a 2022. évről szóló beszámolóját, valamint közhasznú
szervezet esetén a közhasznúsági jelentést letétbe helyezte az Országos Bírósági Hivatalnál,
g) a civil szervezet létesítő okiratának a szervezet törvényes képviselője által hitelesített másolata,
h) e-mailen és postán érkező pályázat esetén a civil szervezet törvényes képviselője aláírási
címpéldányának másolata,
i) nyilatkozat arról, hogy
ia) a pályázónak nincs köztartozása, és nem áll fenn tartozása a Kőbányai Önkormányzattal,
önkormányzati költségvetési szervvel és a Kőbányai Önkormányzat kizárólagos tulajdonában
álló gazdasági társasággal szemben,
ib) a civil szervezet a támogatás vonatkozásában adólevonási joggal rendelkezik-e,
j) köznevelési intézményben tanulók esetén a tanulói jogviszony igazolása,
k) nyilatkozat a személyes adatok pályázattal összefüggő kezeléséhez történő hozzájárulásról.
4.5. Egy pályázó egy alkalommal nyújthat be pályázatot.
5.A TÁMOGATÁSI IDŐSZAK: 2023. JANUÁR 1-JÉTŐL 2023. DECEMBER 31-ÉIG TERJEDŐ IDŐSZAK.
6. TÁMOGATÁS KÉRHETŐ A KULTURÁLIS, MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉGGEL ÖSSZEFÜGGŐ KÖLTSÉGEKRE,
KÜLÖNÖSEN:
a) művészeti alkotómunka,
b) kiállítás szervezése,
c) könyv-, CD-, DVD-kiadás,
d) kulturális, zenei programok szervezése,
e) hangszervásárlás, hangszerjavítás,
f) filmkészítés, fotóművészeti tevékenység,
g) művészeti tanulmányutak segítése,
h) művészeti iskolák tandíja,
i) alkotótáborokban, művészeti táborokban való részvétel segítése,
j) anyag-, eszközvásárlás művészeti tevékenységhez,
k) hozzájárulás kulturális, művészeti versenyek nevezési díjához.
7. A TÁMOGATÁS NEM HASZNÁLHATÓ FEL
a) étkezési költségre, valamint
b) személyi juttatásra és annak járulékaira.
8. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE, MÓDJA ÉS HATÁRIDEJE:
A pályázatokat 2023. augusztus 4-éig (péntek) folyamatosan lehet benyújtani:
a) elektronikusan magánszemélyeknek a HanzikAgnes@kobanya.hu e-mail címre,
b) elektronikusan az elektronikus azonosítással rendelkező szervezeteknek,
valamint magánszemélyeknek az e-papír szolgáltatás igénybevételével a
BP10KER hivatali kapu címre,
www.kobanya.hu I facebook.com/KobanyaiOnkormanyzat
c) személyesen – a 06 1 4338 227-es telefonszámon előre egyeztetett időpontban – a Kőbányai
Polgármesteri Hivatal II. emelet 220-as irodájában, vagy
d) papír alapon egy példányban postai úton a Kőbányai Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási
Főosztály Köznevelési és Civilkapcsolati Osztályának címezve az 1102 Budapest, Szent László tér
29. címen. Postai benyújtás esetén a pályázatnak a fenti határidőre be kell érkeznie a Hivatalba.
A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Hanzik Ágnes közművelődési referenstől a
06 1 4338 227-es telefonszámon, illetve a HanzikAgnes@kobanya.hu e-mail címen. A pályázati
adatlap igényelhető a fenti e-mail címen, illetve letölthető a Kőbányai Önkormányzat honlapjáról
(www.kobanya.hu). Az adatlap másolás útján sokszorosítható.
9. A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSÁNAK MENETE:
A pályázati határidő meghosszabbítására nincs lehetőség. A pályázati feltételeknek nem megfelelő
pályázat érvénytelen. Hiánypótlási felhívás kibocsátására – határidő tűzése mellett – kizárólag egy
alkalommal van lehetőség.
A pályázatokat a Közművelődési Bizottság a 2023. augusztusi ülésén bírálja el. A Kőbányai
Polgármesteri Hivatal a döntést követően e-mailben értesíti a pályázókat a pályázat eredményéről. A
nyertes pályázókkal a Kőbányai Önkormányzat támogatási szerződést köt.
10. AZ ELSZÁMOLÁS MÓDJA, HATÁRIDEJE:
A pályázatban csak a támogatási időszakot (2023. január 1-je és 2023. december 31-e között) terhelő
költségekre vonatkozó számlák, bizonylatok számolhatók el, amelyek kiállítási dátuma és teljesítési
időpontja a támogatási időszakra esik, és amelyek pénzügyi teljesítése a támogatási határidő végéig
megtörténik.
A támogatással legkésőbb 2024. január 31-éig kell elszámolni a támogatási szerződésben
meghatározott módon. A pályázó a fel nem használt vagy nem szabályosan felhasznált támogatási
összeget köteles visszafizetni. A nyertes pályázó a támogatás lebonyolításában a Hivatallal
együttműködik, az ellenőrzési munkát a megfelelő dokumentumok, számlák, a megvalósítást igazoló
okmányok, bizonylatok rendelkezésre bocsátásával elősegíti.
Budapest, 2023. április
D. Kovács Róbert Antal
Kobánya polgármestere

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰVÉSZETI ÉS KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA Read More »

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat „KOMPOSZTLÁDÁK BIZTOSÍTÁSA LAKOSSÁG RÉSZÉRE”

Főváros VIII. kerületben bejelentett lakóhellyel rendelkező természetes személyek, valamint
Józsefváros közigazgatási területén lévő társasházak és lakásfenntartó szövetkezeti házak (a
továbbiakban együttesen: társasházak) hulladékkezelésének támogatására.

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat „KOMPOSZTLÁDÁK BIZTOSÍTÁSA LAKOSSÁG RÉSZÉRE” Read More »

Otthon megöregedni 2023

A pályázat célja a pályázati feltételeknek megfelelő jelentkezők lakásában – önálló életvitelük
fenntartása érdekében – akadálymentesítési munkák elvégzése a költségek teljes vagy részleges
átvállalásával az Önkormányzat mindenkori költségvetési rendeletében e célra elkülönített
előirányzat keretei között.
Az átalakítandó lakások száma függ a lakásonként igényelt munkák költségétől, illetve a pályázatra
jelentkezők jövedelmi helyzetétől.

Otthon megöregedni 2023 Read More »

Kulturális pályázatok-Nyílt képzőművészeti pályázati kiírás

Pályázati felhívás

a terézvárosi kulturális pályázatok önkormányzati támogatására

A terézvárosi önkormányzat pályázatot hirdet olyan Terézváros közigazgatási területén legalább 90 napja bejegyzett székhellyel – országos vagy regionális szervezet esetén önálló terézvárosi szervezeti egységgel – rendelkező, tevékenységüket részben vagy egészben a VI. kerületben kifejtő
· alapítványoknak és egyesületeknek, amelyek létesítő okiratában szerepel a kulturális alaptevékenység, valamint
· gazdasági társaságoknak és egyéni cégeknek, amelyek létesítő okiratában kulturális, vagy azt támogató, kiegészítő tevékenység szerepel.

Kulturális pályázatok-Nyílt képzőművészeti pályázati kiírás Read More »

Pályázatok szűrése

Fejlesztés célja
Fejlesztés célja
Igénylők köre
Igénylők köre
Megvalósítási régiók
Megvalósítási régiók
Támogatási forma
Támogatási forma
Pályázat nyelve
Pályázat nyelve
Pályázat státusz
Pályázat státusz