Intézményeknek

Mastercard – Év Bankja verseny

A Mastercard bejelentette, hogy idén immár tizennyolcadik alkalommal hirdeti meg a hazai bankok és pénzügyi szolgáltatók számára rendezett Mastercard – Év Bankja 2023 versenyt. A pályázók néhány korábbi kategória mellett több újdonságra is készülhetnek.

A verseny alapértékei és célkitűzése továbbra sem változott: kiemelni és reflektorfénybe állítani azokat a szolgáltatókat, akik egyedi, innovatív, magas színvonalú termékekkel, szolgáltatásokkal és példaértékű kezdeményezésekkel vannak jelen a hazai piacon. A szempontrendszer és a magas presztízsű szakmai zsűri névsora továbbra is publikus lesz nem sokkal a kategóriák kihirdetését követően.

Mastercard – Év Bankja verseny Read More »

A CSALÁDBARÁT HELY TANÚSÍTÓ VÉDJEGY

A Családbarát Magyarország Központnál hiszünk abban, hogy a munka és a magánélet nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő tényezők az egyéni kiteljesedésben. Hisszük azt is, hogy mára egyre többen ismerik fel: a családi életben kiegyensúlyozott munkavállaló az elkötelezettségével az adott szervezet sikeréhez is hatékonyabban járul hozzá. A szervezeti szinten érvényesülő családbarát szemlélet a munkavállalók hosszútávú megtartásában is segít, a munkaerőpiacon pedig versenyelőnyt biztosít.

A CSALÁDBARÁT HELY TANÚSÍTÓ VÉDJEGY Read More »

Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola pályázat

A fogyasztói tudatosság erősítését nem lehet elég korán kezdeni. Csak a fogyasztóvédelmi szempontból felkészült, tudatos gyerekekből lesz tudatos felnőtt fogyasztó. Ezért már iskoláskorban ismerni kell, milyen jogok illetik meg a fogyasztókat vásárláskor, vagy szolgáltatás igénybevételekor. És azt sem árt tudni, ha problémánk adódik, kihez fordulhatunk segítségért. Az Igazságügyi Minisztérium kiemelten fontosnak tartja a fogyasztóvédelmen belül a fiatalok fogyasztói tudatosságának erősítését. Ezért engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljam Iskolapályázatunkat.

Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola pályázat Read More »

TOP_PLUSZ-3.3.2-21 HELYI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE

Jelen felhívás keretében a jó minőségű közszolgáltatásokhoz való
hozzáférés javítása érdekében egészségügyi alapellátás, járóbeteg
szakellátás, prehospitális sürgősségi ellátás, valamint szociális
alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése
támogatható.

TOP_PLUSZ-3.3.2-21 HELYI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE Read More »

„Köszönjük, Magyarország!”

A „Köszönjük, Magyarország!” program egyik célja, hogy a befogadóhelyszínek – ezáltal a
nézők számára is – ingyenesen elérhető előadóművészeti produkciókat biztosítva hozzájáruljon a
kulturális élet újraindításához. A programon keresztül a befogadóhelyszínek a színházművészet,
mozgásművészet és zeneművészet területén, különböző műfajokban hivatásszerűen tevékenykedő
művészek kiváló produkcióiból választhatnak a helyszín által meghirdetett eseménynek megfelelően.

„Köszönjük, Magyarország!” Read More »

Fatermékek közérdekű célokra történő ingyenes tulajdonba adására

Jelen pályázati felhívás célja a faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete során elkobzott
fatermékek – az erdőről, az erdő vé
XXXVII. törvény alapján – ingyenes tulajdonba adása
a) helyi önkormányzat részére jogszabályban foglalt feladatai elősegítése érdekében,
b) közhasznú szervezet részére, az általa átvállalt állami vagy
ellátásának elősegítése érdekében,
c) egyház, egyházi jogi személy részére, hitéleti feladatai elősegítése vagy az általa végzett
állami – így különösen oktatási, szociális, család
ellátásának elősegítése érdekében
azzal, hogy a tűzifa fatermék szociálisan rászoruló személyek részére szociális célú tűzifa
juttatásként kerüljön kiosztásra

Fatermékek közérdekű célokra történő ingyenes tulajdonba adására Read More »

Kultúra Lovagja cím

A magyar államalapítás millenniuma alkalmából a kulturális örökség megőrzése, felkutatása, ápolása, népszerűsítése, alkotó fejlesztése, az egyenrangú kultúrák nemzetközi együttműködésének elősegítése érdekében huzamos időn át kifejtett önzetlen tevékenység
elismerésére a Falvak Kultúrájáért Alapítvány 1998-ban Magyar Kultúra Lovagja címet alapított.

Kultúra Lovagja cím Read More »

Pályázatok szűrése

Fejlesztés célja
Fejlesztés célja
Igénylők köre
Igénylők köre
Megvalósítási régiók
Megvalósítási régiók
Támogatási forma
Támogatási forma
Pályázat nyelve
Pályázat nyelve
Pályázat státusz
Pályázat státusz