Magánszemély

Elnyerhető támogatások álláskeresők alkalmazásához

AMiniszterelnökség Területfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóság kezdeményezésére, a konzorciumvezető Heves Vármegyei Önkormányzattal egyeztetve folytatódik a TOP-5.1.1-15-ös projekt. A rendelkezésre álló közel 500 millió forintos keret október végéig 250-300 – munkaerőpiaci értelemben hátrányos helyzetű – álláskereső elhelyezkedéséhez biztosít támogatást a vármegyében.

A járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira benyújtott pályázati kérelemben bér- és bérköltség támogatást igényelhetnek azok a vállalkozások, akik a programban meghatározott feltételekkel regisztrált álláskeresők foglalkoztatását vállalják.

Elnyerhető támogatások álláskeresők alkalmazásához Read More »

ELÉRHETŐ ERASMUS+ EGYÉNI TRÉNING PROGRAMOK

Az Erasmus+ programban részt vevő országok nemzeti irodái a program céljainak és prioritásainak hatékonyabb megvalósulását szolgáló tréning programokat szerveznek nemzetközi együttműködési tevékenységük (TCA – Training and Cooperation Activity) keretében. A kiválasztott jelentkezők számára a Tempus Közalapítvány megszervezi a nemzetközi utazást az adott tréning program országába, fizeti az utasbiztosítás díját, valamint szükség esetén fedezi a fogadó Nemzeti Iroda által igényelt részvételi díjat. A szállás-ellátásért a fogadó Nemzeti Iroda a felelős.

ELÉRHETŐ ERASMUS+ EGYÉNI TRÉNING PROGRAMOK Read More »

MEGÚJULTAK AZ ERASMUS+ KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSOK!

Az Erasmus+ ösztöndíjat elnyerő hallgatók kiegészítő támogatásra is pályázhatnak, így akár havi többszáz euróval magasabb összegből utazhatnak külföldre. A megújult kiegészítő támogatásokra minden korábbinál több hallgató jogosult.

Minden hallgató megérdemli a lehetőséget, hogy ösztöndíjjal szerezzen életre szóló tapasztalatokat külföldön, legyen szó akár részképzésről, szakmai gyakorlatról vagy rövid távú mobilitásról. Azért, hogy a nehezebb helyzetben lévők számára is elérhetővé váljon az Erasmus+ program, az alap ösztöndíjon felül kétféle kiegészítő támogatást nyújtunk a hallgatóknak, melyeket a pályázat elnyerése után igényelhetnek meg. 

MEGÚJULTAK AZ ERASMUS+ KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSOK! Read More »

MAHOP-5.3.4-2023 KRÍZISHELYZETRE SZÓLÓ TÁMOGATÁS

Magyarország Kormányának felhívása az akvakultúra-ágazati vállalkozások, különösen a kis- és
középvállalkozások1 ellenálló képességének támogatása érdekében, különös tekintettel a jelenlegi oroszukrán háború okozta válságra.
A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a hazai akvakultúra vállalkozások, különösen a
kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását.
A cél elérését a Kormány az orosz-ukrán háború okozta többletköltségek kompenzációjával tervezi
megvalósítani jelen Felhívásban foglalt feltételek mentén.

MAHOP-5.3.4-2023 KRÍZISHELYZETRE SZÓLÓ TÁMOGATÁS Read More »

„Vállalati felelősségvállalás ösztönzése és állásfeltárás”

Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat 2023
Napjainkban a munkaerőpiac újabb és újabb kihívásokkal szembesíti a piac résztvevőit, így a felelős foglalkoztatás jelenléte a szervezetek életében még nagyobb jelentőséggel bír, mint eddig.

A pályázat évről évre összegyűjti és díjazza azokat a hazai munkáltatókat, amelyek kiemelkedő és iránymutató tevékenységet folytatnak a foglalkoztatás területén, valamint közzéteszi azokat a jó gyakorlatokat, melyek hozzájárulnak e terület fejlődéséhez.
A felelős foglalkoztatói jó gyakorlatok feltárása, az attitűd elmélyítése minden szervezet érdeke kell legyen.
Tegyünk együtt a felelős foglalkoztatásért.

„Vállalati felelősségvállalás ösztönzése és állásfeltárás” Read More »

„KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉS TÁMOGATÁSA 2023”

A pályázat céljai:
A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosban élő, középfokú oktatási intézmény vagy
felsőoktatási intézmény nappali tagozatán aktív tanulói, illetve hallgatói jogviszonnyal
rendelkező 14 és 26 év közötti fiatalok kerékpárvásárlásának támogatása („A” modul), és
biztonságos kerékpáros közlekedést kiegészítő vagy karbantartáshoz szükséges eszköz
vásárlásának támogatása („B” modul).

„KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉS TÁMOGATÁSA 2023” Read More »

„Fogadj örökbe egy közterületet!2023”

A pályázat célja:
Józsefvárosban élő lakosok és a kerületben működő szervezetek/intézmények részére
létrehozott program, melynek célja a közelükben lévő vagy működésükhöz köthető
közterületek megtisztítása, zöldfelületek rendbetétele, gondozása, fejlesztése és a rendezett
állapot folyamatos fenntartása a támogatási szerződés megkötésétől számított egy évig.

„Fogadj örökbe egy közterületet!2023” Read More »

Pályázatok szűrése

Fejlesztés célja
Fejlesztés célja
Igénylők köre
Igénylők köre
Megvalósítási régiók
Megvalósítási régiók
Támogatási forma
Támogatási forma
Pályázat nyelve
Pályázat nyelve
Pályázat státusz
Pályázat státusz