Önkormányzatoknak

Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázat

Tisztelt Pályázó! A Kerékpárosbarát Település (KBT) és Kerékpárosbarát Munkahely (KBM) pályázatokat az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Közlekedéstudományi Intézet 2025-ben immáron tizenhetedik alkalommal hirdeti meg. Az elmúlt években több mint 30 település, vállalat vagy közintézmény mondhatja magáénak a Kerékpárosbarát elismerést. Kerékpárosbarát cím elnyeréséhez szükséges, hogy a pályázó az elmúlt évben példamutató kerékpáros kezdeményezéseket, intézkedéseket […]

Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázat Read More »

SM02-RES „Kutatás program Magyarországon” PC3 program

A Nemzeti Kutatási- Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), mint Program Operátor a Svájci-Magyar Együttműködési Program II. időszak „Kutatás és innováció” tématerületén SM02-RES-PC3-AB és SM02-RES-PC3-C jelű, „Kutatási Infrastruktúrák együttműködésének támogatása” című pályázati felhívásokat tesz közzé a kedvezményezettek kiválasztása céljából. Az „A” és „B” alprogram célja a KFI együttműködés erősítése a nemzetközi/svájci kutatókkal kutatási infrastruktúrák (KI-k) bevonásával. További cél a

SM02-RES „Kutatás program Magyarországon” PC3 program Read More »

Helyi közösségi rendezvények és programok, illetve helyi közösségi terek fejlesztésének támogatása

KAP-RD57-067-2-25-Nagykunságért Vidékfejlesztési Egyesület Milyen tevékenységek támogathatók? A felhívás keretében Munkagép beszerzése,Marketing és / vagy kommunikációs tevékenységek megvalósítása,Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása,Energetikai fejlesztések,Eszköz és/vagy gépbeszerzés,Erőgép, gépjármű beszerzés,Honlap fejlesztése,Építés támogatható. Mikor lehet benyújtani a támogatási kérelmet? A támogatási kérelem benyújtására 2025.09.03. napjától van lehetőség. Mi a támogatás formája? Vissza nem térítendő támogatás, melynek típusa tételes költségelszámolás. Mennyi

Helyi közösségi rendezvények és programok, illetve helyi közösségi terek fejlesztésének támogatása Read More »

Közösségi fejlesztések támogatása

KAP-RD57-015-2-25 Milyen tevékenységek támogathatók? A felhívás keretében Tábor megvalósítása,Rendezvény megvalósítása,Építés támogatható. Mikor lehet benyújtani a támogatási kérelmet? A támogatási kérelem benyújtására 2025.09.17. napjától van lehetőség. Mi a támogatás formája? Vissza nem térítendő támogatás, melynek típusa tételes költségelszámolás. Mennyi támogatást lehet igényelni? 1. célterület: Legalább 2 000 000 Ft – legfeljebb 15 000 000 Ft 2.

Közösségi fejlesztések támogatása Read More »

Helyi termék előállításának támogatása

KAP-RD57-087-3-25 Tisza-menti Leader Közhasznú Egyesület Milyen tevékenységek támogathatók? A felhívás keretében Eszköz és/vagy gépbeszerzés,Építés támogatható. Mikor lehet benyújtani a támogatási kérelmet? A támogatási kérelem benyújtására 2025.10.30. napjától van lehetőség. Mi a támogatás formája? Vissza nem térítendő támogatás, melynek típusa tételes költségelszámolás. Mennyi támogatást lehet igényelni? legalább 2 000 000 Ft – legfeljebb 19 000 000

Helyi termék előállításának támogatása Read More »

Diákutaztatási Program – 2025

Kárpát-medencei középiskolák pályázhatnak utazási támogatásra annak érdekében, hogy október 23-án közösen emlékezhessenek 1956 fiatal szabadságharcosaira A Rákóczi Szövetség idén is meghirdeti nagy hagyományú és nagy sikerű Diákutaztatási Programját az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan, Kárpát-medencei középiskolások részére. A program azt a célt szolgálja, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg az 1956-os

Diákutaztatási Program – 2025 Read More »

Országos Asztalitenisz-terem Fejlesztési Program 2026

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára (a továbbiakban: Támogató) 2026. évre kiírja az Országos Asztalitenisz-terem Fejlesztési Programot (a továbbiakban: Program). A Program célja: a támogatás feltételeinek eleget tevő magyarországi településeken állandó jellegű rendeltetéssel működő asztalitenisz-termek kialakításának támogatása, amelyek képesek kiszolgálni a helyi és vonzáskörzetben élő lakosok szabadidős sportolási igényeit, valamint az oktatás és képzés támogatása céljából asztalitenisz-termek kialakítása az elsősorban testnevelés

Országos Asztalitenisz-terem Fejlesztési Program 2026 Read More »

Wekerle Sándor könyvtárbővítési pályázat, 2025

A TINTA Könyvkiadó pályázatot ír ki iskolai és közkönyvtárak bővítésére, könyv- és szótárállományuk gyarapítására 50%-os kedvezményes pályázati áron A pályázat célja A magyar könyvtárak ellátása a magyar nyelv új, korszerű szótáraival. A TINTA Könyvkiadó korszerű kiadványai híven tükrözik szókincsében gyorsan változó nyelvünket. Ezek a könyvek, szótárak, munkafüzetek hozzájárulnak az anyanyelvi kompetencia fejlesztéséhez, segítséget nyújtanak a

Wekerle Sándor könyvtárbővítési pályázat, 2025 Read More »

Rendezvények szervezése Abaújban

KAP-RD57-003-3-25 Abaúj Leader Egyesület Milyen tevékenységek támogathatók? A felhívás keretében Kiadvány elkészíttetése,Tábor megvalósítása,Rendezvény megvalósítása támogatható. Mikor lehet benyújtani a támogatási kérelmet? A támogatási kérelem benyújtására 2025.11.13. napjától van lehetőség. Mi a támogatás formája? Vissza nem térítendő támogatás, melynek típusa tételes költségelszámolás. Mennyi támogatást lehet igényelni? legalább 500 000 Ft – legfeljebb 3 000 000 Ft

Rendezvények szervezése Abaújban Read More »

Önkormányzatok, nonprofit szervezetek támogatása

KAP-RD57-038-3-25-Galga-mente és Térsége Leader Egyesület Milyen tevékenységek támogathatók? A felhívás keretében Eszköz és/vagy gépbeszerzés,Építés támogatható. Mikor lehet benyújtani a támogatási kérelmet? A támogatási kérelem benyújtására 2025.11.13. napjától van lehetőség. Mi a támogatás formája? Vissza nem térítendő támogatás, melynek típusa tételes költségelszámolás. Mennyi támogatást lehet igényelni? 1. célterület: Legalább 100 000 Ft – legfeljebb 20 000

Önkormányzatok, nonprofit szervezetek támogatása Read More »

Pályázatok szűrése

Fejlesztés célja
Fejlesztés célja
Igénylők köre
Igénylők köre
Megvalósítási régiók
Megvalósítási régiók
Támogatási forma
Támogatási forma
Pályázat nyelve
Pályázat nyelve
Pályázat státusz
Pályázat státusz